Odabent, a bűvös szobában a cigánylány pótolja a szentelt olajat az örökmécsesben, amely a nagyrészt a Szűzanyát ábrázoló szentképeket világítja meg, szellőztet, hatszor söpröget hat különböző irányban, és egy üveg hamutartóban eléget három szem tömjént, hogy elűzze a hívatlanul érkező gonosz szellemeket.
Találkozni akar vele, de Solveig-nek résen kell lennie. Mert az ilyen fiúk többnyire csak egy dolgot akarnak. Bár néha Solveig is csak egy dolgot akar. De akkor is.
A hajó egyre közelebb került az egyik szemétszigethez, tele volt elhasznált, lomos tárgyakkal, halcsonkokkal teli halászhálókkal. A fedélzeten a vendégek szörnyülködtek, többen a kabinjukba menekültek a bűz elől. Egyik-másik szakadt esernyőn, traktorgumin sirály álldogált, a többi társa a halászhálókba gabalyodott dögök fölött körözött.
Csak sírnak sorra a sorkatonák, / üres az oltár, úgy várják a csodát.
Oszd meg, és uralkodj, de én nem osztok meg semmit, mert főként sikkasztok, mellékesen csalok, és harmad-negyedsorban nevetek és iszok, és nemsokára olyan nagy leszek én is, mint a MOL-torony. Vagy nagyobb.
Az elmúlt év decemberében készítettem egy rövid összeállítást, első kötet előtt álló pályatársak verseiből. Kíváncsi voltam, ki milyen témát mozgat, hogyan jeleníti meg. A teljesség igénye nélkül, mert annyi vers van, mint csillag az égen, és nem vagyok én semmiféle döntőbíra. Egyszerűen ránéztem, mi van velünk.
A föld szaga jó. / Nyilvánvaló, hogy nincs halál.
A farkas pofája a bicepszén volt, a szeme a deltaizmán, a két füle hegyét a trikó ujja eltakarta. Nem olyan megtépázott farkas volt, mint amilyenek az Alpokban kóborolnak, nyúzottak és óvatosak, akár a tolvajok. Ez a Nagy Észak farkasa volt, tömött bunda, szilaj tekintet nézett rá az öccse karjáról.
Az igazán nagy gondok akkor kezdődtek, amikor a jobb szeme alatt elkezdett nőni az a valami. Először pattanásnak nézte, de semmilyen házi praktika hatására nem múlt el, sőt egyre nagyobb lett. Amikor megnyílt a közepe, herpeszre vagy fertőzésre gyanakodott. Aztán egy reggel arra ébredt, hogy kétféleképpen látja a világot.
Csak azt mondd meg, / hova üljön az ember, / ha kint mindig túl hideg van, / és bezártak bent az éttermek?
Folyamatos jelen. A halottak csoszogása / tisztán kivehető a kórus márványpadlóján. / És a bejárat fölött X. Ince hullazöld jobbja — / holtában is valóságosan int felénk, / és a kezek tulajdonosa visszalép / a hallgatás közepére. // Semmi etimológia: a nevet csak a hangzás / kötötte össze az agóniával. A medencék / vizében a tér abszolutizmus-kori képe
a gázlángnak egy fogacskája hiányzik. / a pianínó egyedül kezd el játszani. / a lefolyócsatorna sapienzával bemocskolva. / harminc éve vagyunk elválasztva egymástól (amikor te voltál 30, / én épp akkor láttam meg a napfényt). / axiális, te nagy felugró. / variábilis sírba veled.
Kadó mester lehúzta a jobb lábáról a cipőjét, és kidobta az ajtón, aztán megkérdezte: Hol a cipőm? / Ott, az ajtó mögött, mutatta az egyik tanítvány. / Hol a cipőm?, ismételte Kadó mester. / Az udvaron, találgatta egy másik. / Hol a cipőm?, ismételte Kadó mester. / A bal lábán! / Hol a cipőm?
Egy nap elért engem is. Vettem egy iratmegsemmisítőt, és ledaráltam az évek óta felhalmozott levelezésemet, személyes feljegyzéseimet. Aztán elkezdtem rendet rakni a lakásban, kipakoltam a fiókjaimat, kidobtam mindent, amire nem volt szükségem, és a többit ergonomikusan rendszereztem. A könyveket, hanglemezeket, DVD-ket és számítógépes játékokat alfabetikus sorrendbe raktam. Amelyik egy kicsit is ciki volt, azt megsemmisítettem. A szekrénysorok látható részein lévő kacatokat kidobtam. Még a papírpénzt is növekvő sorba raktam a pénztárcámban.
Aztán egy napon / magával ment el. / Lefekvés előtt néha erre gondolok, / s hullámzik a szám, / mint az őszi Balaton.
