Vendégünk volt Izsó Zita költő, műfordító, drámaíró, szerkesztő, aki szerint az irodalom olyan saját tér, amely élményeket és ingereket ad, és amely szabadabb, mint a hétköznapi élet kötöttségekkel teli világa.
Nem tudom, a zsebem mikor lyukadt ki. / Finánc, finánc, lila az ég alja! / A téren kicsapott kutya vezekel, / Vele együtt vonyítok én is.
A csoda már bő fél órája tartott, az öregek visszahúzódtak a fekhelyükre és legyintettek: szemfényvesztés. Hosszú percek múlva a zúgás elhamvadt, a köd megfeküdte a völgyet, és a többiek is nyugovóra tértek.
jobb kézre tenni fel karkötőt / a delfinkapocs folyvást / elsodródik
Igyekszem húzni mindent, ami utalna rád, / csak néhány részletet cserélek, / mondjuk a szemed színét kékre, zöldre / vagy a Köztársaság teret Pápára
Anya azt mondja, mindenki fél valamitől. Emlékezzek vissza, mennyire féltem kiskoromban a zöldhagymától, nem lehetett elmenni velem a zöldséges mellett. Ugye, milyen rossz volt? Halványan felrémlik előttem a fehérfejű, zöldfarkú növény. Kiráz a hideg.
A fárasztó munkaórák után / pálmás GIF-ekről álmodom.
A párdetektor beültetésén Kitti is gondolkozott, de azt hallotta, a chip sokszor félrejelez, ráadásul a begyűjtött, magánjellegű infókat engedély nélkül elküldi a Pártalan Nyilvántartó Központnak. Nem vágyott rá, hogy mindenki tudja, mikor menstruál, vagy mennyire bukik a tegnap látott film főhősére.
Bizonyos életszakaszban / nem tudtam ellenállni a drogos férfiaknak
Kiolvasztottalak, a lapos kőoltárra / helyeztelek, hogy várj, de a kígyót // nem érdekled.
Jobb móka volt ez, mint a lengőteke, pedig azzal még egyedül is szeretett játszani. Olyankor ő hagyta nyerni magát. Az anyja meg szurkolt neki, gyerünk, ez az, hajrá, kiabálta minden lendítésnél, közben megforgatta a húst a kontakt grillen, aztán megint odanézett, és úgy mosolyogtak egymásra, mint akik közös titkot őriznek.
A beletörődő tekintet a szempárra hasonlít amit legyőztél
Folyamatos jelen. A halottak csoszogása / tisztán kivehető a kórus márványpadlóján. / És a bejárat fölött X. Ince hullazöld jobbja — / holtában is valóságosan int felénk, / és a kezek tulajdonosa visszalép / a hallgatás közepére. // Semmi etimológia: a nevet csak a hangzás / kötötte össze az agóniával. A medencék / vizében a tér abszolutizmus-kori képe
a gázlángnak egy fogacskája hiányzik. / a pianínó egyedül kezd el játszani. / a lefolyócsatorna sapienzával bemocskolva. / harminc éve vagyunk elválasztva egymástól (amikor te voltál 30, / én épp akkor láttam meg a napfényt). / axiális, te nagy felugró. / variábilis sírba veled.
Kadó mester lehúzta a jobb lábáról a cipőjét, és kidobta az ajtón, aztán megkérdezte: Hol a cipőm? / Ott, az ajtó mögött, mutatta az egyik tanítvány. / Hol a cipőm?, ismételte Kadó mester. / Az udvaron, találgatta egy másik. / Hol a cipőm?, ismételte Kadó mester. / A bal lábán! / Hol a cipőm?
Egy nap elért engem is. Vettem egy iratmegsemmisítőt, és ledaráltam az évek óta felhalmozott levelezésemet, személyes feljegyzéseimet. Aztán elkezdtem rendet rakni a lakásban, kipakoltam a fiókjaimat, kidobtam mindent, amire nem volt szükségem, és a többit ergonomikusan rendszereztem. A könyveket, hanglemezeket, DVD-ket és számítógépes játékokat alfabetikus sorrendbe raktam. Amelyik egy kicsit is ciki volt, azt megsemmisítettem. A szekrénysorok látható részein lévő kacatokat kidobtam. Még a papírpénzt is növekvő sorba raktam a pénztárcámban.
Aztán egy napon / magával ment el. / Lefekvés előtt néha erre gondolok, / s hullámzik a szám, / mint az őszi Balaton.
