Aztán a lelkész kissé vonakodva hozzátette, hogy tulajdonképpen van egy feketén működő konyha a templom gazdasági épületében. Azt mondtam, hogy a szín itt lényegtelen, rendben lesz.
A bűntudat az ölembe ült. Hideg és nyirkos karját a nyakam köré fonta. Arcát az enyémhez nyomta és a fülembe suttogott.
az anyám nem érez rossz energiákat / még szerencse olyankor az ember mindent elront
Trollok, a három ajtó, az erdő. Beszélő állatok, állattá változott emberek. Boszorkányok, földművesek, királyok, barlangok és föld alatti paloták, farönkök, cserfes királykisasszonyok, mostohák, öreg szülék, hegyi pásztortanyák, kéklő hegycsúcsok. Már gyerekkoromban sejtettem, hogy a mesék rejtegetnek valamit. És hogy a titkuk fontos.
Tisztában kell lenni a reménytelenséggel. Beleszületik az ember, akár egy családba, és megörökli, mint a nevét. Lehet nem gondolni rá, de felesleges letagadni vagy küzdeni ellene.
a poézis / nem tud megtartani / törékeny és kecses / keretei között
Vendégünk volt Izsó Zita költő, műfordító, drámaíró, szerkesztő, aki szerint az irodalom olyan saját tér, amely élményeket és ingereket ad, és amely szabadabb, mint a hétköznapi élet kötöttségekkel teli világa.
Nem tudom, a zsebem mikor lyukadt ki. / Finánc, finánc, lila az ég alja! / A téren kicsapott kutya vezekel, / Vele együtt vonyítok én is.
A csoda már bő fél órája tartott, az öregek visszahúzódtak a fekhelyükre és legyintettek: szemfényvesztés. Hosszú percek múlva a zúgás elhamvadt, a köd megfeküdte a völgyet, és a többiek is nyugovóra tértek.
jobb kézre tenni fel karkötőt / a delfinkapocs folyvást / elsodródik
Igyekszem húzni mindent, ami utalna rád, / csak néhány részletet cserélek, / mondjuk a szemed színét kékre, zöldre / vagy a Köztársaság teret Pápára
Folyamatos jelen. A halottak csoszogása / tisztán kivehető a kórus márványpadlóján. / És a bejárat fölött X. Ince hullazöld jobbja — / holtában is valóságosan int felénk, / és a kezek tulajdonosa visszalép / a hallgatás közepére. // Semmi etimológia: a nevet csak a hangzás / kötötte össze az agóniával. A medencék / vizében a tér abszolutizmus-kori képe
a gázlángnak egy fogacskája hiányzik. / a pianínó egyedül kezd el játszani. / a lefolyócsatorna sapienzával bemocskolva. / harminc éve vagyunk elválasztva egymástól (amikor te voltál 30, / én épp akkor láttam meg a napfényt). / axiális, te nagy felugró. / variábilis sírba veled.
Kadó mester lehúzta a jobb lábáról a cipőjét, és kidobta az ajtón, aztán megkérdezte: Hol a cipőm? / Ott, az ajtó mögött, mutatta az egyik tanítvány. / Hol a cipőm?, ismételte Kadó mester. / Az udvaron, találgatta egy másik. / Hol a cipőm?, ismételte Kadó mester. / A bal lábán! / Hol a cipőm?
Egy nap elért engem is. Vettem egy iratmegsemmisítőt, és ledaráltam az évek óta felhalmozott levelezésemet, személyes feljegyzéseimet. Aztán elkezdtem rendet rakni a lakásban, kipakoltam a fiókjaimat, kidobtam mindent, amire nem volt szükségem, és a többit ergonomikusan rendszereztem. A könyveket, hanglemezeket, DVD-ket és számítógépes játékokat alfabetikus sorrendbe raktam. Amelyik egy kicsit is ciki volt, azt megsemmisítettem. A szekrénysorok látható részein lévő kacatokat kidobtam. Még a papírpénzt is növekvő sorba raktam a pénztárcámban.
Aztán egy napon / magával ment el. / Lefekvés előtt néha erre gondolok, / s hullámzik a szám, / mint az őszi Balaton.
