ivadékaim bűnből fogant leleménye / újra és újra visszavarázsolja az édent
Mitől lesz hasznos egy szöveg? Létezik egyáltalán ilyen? Amennyiben igen, mit jelent számunkra a haszon? És kit szolgál?
Sorozatunkban felkértünk néhány szerzőt, hogy a kérdéskört körüljárva írjon nekünk „hasznos szöveget”.
A folyosó nem adja magát, és nem is lesz vége, már tudom. Fény-gombolyag fény-gombolyag után, szoba szoba után, alvó élet alvó élet után a boncasztalokon.
Fogaim között a sóvárság csikorog. Nyálam hiányát nyelem, a torkom hamarosan összeszorul. Az ösztön visz előre. Mirjam itt sétál mellettem, mintha csak kirándulnánk, büszkén jelenti, megérkeztünk úti célunkhoz. Ahogy ránézek, fáradtságnak nyomát sem látom, és amennyire taszított egész eddigi utunkon, most egyszeriben annyira tisztán és érinthetetlenül áll előttem. Nem értem. Nem értem a karján és kézfején a hibátlan, fehér bőrt, amin nyoma sincs a mindenütt pusztító, levedző kórságnak [...]
Mitől lesz hasznos egy szöveg? Létezik egyáltalán ilyen? Amennyiben igen, mit jelent számunkra a haszon? És kit szolgál?
Sorozatunkban felkértünk néhány szerzőt, hogy a kérdéskört körüljárva írjon nekünk „hasznos szöveget”.
Mitől lesz hasznos egy szöveg? Létezik egyáltalán ilyen? Amennyiben igen, mit jelent számunkra a haszon? És kit szolgál?
Sorozatunkban felkértünk néhány szerzőt, hogy a kérdéskört körüljárva írjon nekünk „hasznos szöveget”.
Kilépek az ajtón, hallom, hogy a külföldi odalent beszélget, futni kezdek le a lépcsőn, fut utánam a kutya, három emelet le, a hátamon rázkódik a táska, zörög a telefonom hátlapján a kulcs, ideje sincs felfogni, mit lát, ahogy elfutunk mellette, felüvölt, megpördülök, hogy visszaüvöltsek, már ránt tovább a póráz, az üvöltésből nevetés lesz, jól képen röhögöm a szerencsétlent, az meg csak áll leforrázva, látom az ajtó üvegén át az eltorzult képét. Kint vagyunk. Mit hagytam otthon? Mindent.
én vagyok az, aki halhatatlan, egyetemi kurzusokon / tanítanak, és még mit nem, / szavaim visszhangoznak korszakokon át.
Tolnainé minden hétvégén kártyapartit szervez, összegyűlnek tízen, süti, kávé, az én uram így, az én uram úgy, a fodrász legutóbb, tudtátok a papról, hogy. Antalné mosolyog, néha beleszól, egy ideig ő viszi a beszélgetést, de mindig hamar megunja. Elköszön, késő van már, a munka is, az uram is, aztán hazasétál, be az ajtón, be az ágyba, valld be, hogy egy kicsit szeretsz.
szentendre felé induló hév / visszaszámolok a harmadik kocsitól / ennyibe talán beleférnének a szavak
Folyamatos jelen. A halottak csoszogása / tisztán kivehető a kórus márványpadlóján. / És a bejárat fölött X. Ince hullazöld jobbja — / holtában is valóságosan int felénk, / és a kezek tulajdonosa visszalép / a hallgatás közepére. // Semmi etimológia: a nevet csak a hangzás / kötötte össze az agóniával. A medencék / vizében a tér abszolutizmus-kori képe
a gázlángnak egy fogacskája hiányzik. / a pianínó egyedül kezd el játszani. / a lefolyócsatorna sapienzával bemocskolva. / harminc éve vagyunk elválasztva egymástól (amikor te voltál 30, / én épp akkor láttam meg a napfényt). / axiális, te nagy felugró. / variábilis sírba veled.
Kadó mester lehúzta a jobb lábáról a cipőjét, és kidobta az ajtón, aztán megkérdezte: Hol a cipőm? / Ott, az ajtó mögött, mutatta az egyik tanítvány. / Hol a cipőm?, ismételte Kadó mester. / Az udvaron, találgatta egy másik. / Hol a cipőm?, ismételte Kadó mester. / A bal lábán! / Hol a cipőm?
Egy nap elért engem is. Vettem egy iratmegsemmisítőt, és ledaráltam az évek óta felhalmozott levelezésemet, személyes feljegyzéseimet. Aztán elkezdtem rendet rakni a lakásban, kipakoltam a fiókjaimat, kidobtam mindent, amire nem volt szükségem, és a többit ergonomikusan rendszereztem. A könyveket, hanglemezeket, DVD-ket és számítógépes játékokat alfabetikus sorrendbe raktam. Amelyik egy kicsit is ciki volt, azt megsemmisítettem. A szekrénysorok látható részein lévő kacatokat kidobtam. Még a papírpénzt is növekvő sorba raktam a pénztárcámban.
Aztán egy napon / magával ment el. / Lefekvés előtt néha erre gondolok, / s hullámzik a szám, / mint az őszi Balaton.
