Sokszor azt álmodom, hogy a karmait / egyesével kihúzkodó lény vagyok, majd eladom / őket a piacon a gránátalmás és a kerti szerszámos bódéknál. Kiszámítható / az álmok logikája. Régen a Mennyben éltem, / mert ezt akartam. Mikor a földre estem, / már tudtam az utat ‒ a kormon át, a levelek közé.

Még nem láttam így, béke ily dús nem jutott! / A folyam saját édes akaratával suhan: / Drága Isten! maguk a házak mintha álmodnának; / Óriás szív nyugszik dobbanatlan némaságban.

Szép nárciszok, a könnyeink / hullnak tiértetek, / már fonnyadtok, pedig a dél / még el sem érkezett.

Egyedül fogtam neki. Mindig így csinálom. Úgy döntöttem, kiderítem Nagyanya titkát, megszabadítom a bűbájtól, és lehetővé teszem, hogy eltávozhasson a lelke. Elsőként a koszlott dokumentumokat és Nagyanya egyéb holmiját kutattam át, mert akkoriban már alig emlékeztem a régmúlt időkre vagy a barátaira.

Sosem értettem, / hogyan lehet megbízni valamiben, / ami ilyen gyorsan elpusztíthat; / felé nyúlni és megsimítani azt / a mély, vadállati idegenséget, / a csend hosszú szakadékát közte és közted, / tudva, hogy az a valami nem is téged szeret, / tudva, hogy épp ugyanolyan élvezettel enné az almát / bármelyik másik kifeszített tenyérből.

Reméltem, hogy magasra növök, ehelyett apró, alacsony termetű ember vagyok. És az apám nem kívánt fia.