mert neked csak én, és nekem csak te, mert körbepisilted a területünket, nekem meg nincs menekvés, a te szagoddal az orromban születtem, és nem lesz az én számomra már soha semmi más ismerős

Bödön. Áll a színpadon, keze a zsebében, rajta farmerdzseki, a fején (mivel rendes kavbojkalapja - szerencsére vagy pechjére? - senkinek sem volt) szalmakalap.

Daniel Wendet akkor nem üdvözölték úgy, mint ünnepelt személyt: úgy képzelhetjük, leült valahol egy oldalsó széken, miután Bujna feléje kacsintott. Daniel Wend azt is alig tudhatta, hol van, hisz, mint már jeleztük, nem igazán lehetett fogalma a Szabad Választásról mint olyanról egyáltalán.

... én olykor hallani szoktam a gombák hívását. Megérzem őket. Azt akarják, hogy faljam őket föl, lakjak jól velük, emésszem meg őket...

Amikor azonban a mutatószámok idei áldozatai számára eljön a brutális kiábrándulás perce, és ezek az áldozatok természetesen mindig és most is csíkos nyakkendőt húztak a csíkos ingjükhöz, vagy magas derekú nadrágba bújtak, szóval amikor néhány gyanútlanul unatkozó, sehová sem illő üzletfél szembesül a kilátásaival, az elfojtott indulatok deformáló mélységi energiái törnek elő, s ez a szadisztikus vibráció még azt is megnehezíti, hogy az ember az övéit felismerje.