Nyáron vettem öt kiló rizst, le volt árazva a kínainál. Elég lesz egész télre. Tudom, hogyan lehet takarékoskodni. Az ember egyszerűen visszafogja magát, ha arról van szó. Nem kell annyit enni. Édesanyámnál egyetlen szem sem ment veszendőbe. Olyan nem létezett, hogy válogatós gyerek, meg a szaftot nem akarja kitunkolni.

Nem felejti el, amit Huba tanácsolt, folyamatosan táncol, mint a Rocky, megy előre és támad, mint a Rocky. Hatásos, úgy látszik, mert az óriás párszor lefogja a fiú karját, úgy kell lerázni magáról.

Kapkodva felöltözöm, kint leülök, nézem az ajtóra ragasztott plakátokat és tájékoztatókat, az asztma fő tünetei, a betegjogi képviselő telefonszáma, a leletkiadás időpontjai. Próbálok olvasni. Becsukom a könyvet, elrakom. Megnézem a telefonomat. Üzenetek, emailek, hírek, hiába pörgetem, semmi érdekes.

Pontosan ezernegyven vasárnap. Ezernegyven alkalom a megbánásra. Kórházban csak egyszer voltam ‒ ha nem számítjuk a születésemet. Egy csontom tört el. A fülembe négy lyukat lövettem. Háromszor hánytam alkoholtól és egyszer sem mondtam el anyámnak, mégis mindig kiderült.

Apu, nos aput már fából faragták, ő, mióta megvan ez az űrhajó, kizárólag a száguldásnak él. A botkormány mögött minden más elveszti számára a realitását, minden, ami nem az ablak mögött elsuhanó táj, kitalációvá alakul, délibábbá, a képzelete díszletévé, csak ez valódi, ez a hasítás, ha anyu kinyitná a szemét, rájönne, hogy máris kétszer megkerülték a földgolyót.

Szívesen időzöm a péksütiknél. Minden nap magamba szívnám ezt a mennyei illatot! Néha betyárpogácsát veszek, elvétve fahéjas csigát, de előfordul az is, hogy szénhidrátcsökkentett kenyeret rakok a kosaramba.