Új íz a szörpök piacán – megjelent az Indiáncseresznye

Részletek

Írta: Kiss Dávid

Kiss Dávid tudósítása Vass Norbert Indiáncseresznye című kötetének bemutatójáról

Reichert Gábor rámutatott, hogy a kötetet egy sajátos történelmi esemény foglalja keretbe: Antall József miniszterelnök halálának bejelentése. Vass Norbert válaszából megtudtuk, hogy ennek a generációnak meghatározó, úgynevezett vaku élménye volt, amikor 1993. december 12-én a Magyar Televízió megszakította a délutáni Disney-összeállítás vetítését. A Kacsamesék című rajzfilm több százezer gyereket tapasztott aznap is a képernyő elé (köztük a könyv és e sorok szerzőjét). Csupán egy pillanat volt az egész: Dagobert bácsi utolsó mondatát Chopin Gyászindulója követte, majd megjelent a képernyőn Boross Péter, aki közölte a szomorú hírt. De ezek a gyerekek ekkor találkoztak életükben először a szemük előtt zajló történelemmel.

(Kiss Dávid felvétele)

Anyám, legalábbis állítása szerint, mindenféle színeket és formákat társít a különböző szavakhoz, például a hét napjainak nevéhez. Vele ellentétben én nem születtem szinesztéziásnak, legfeljebb költői eszközként alkalmazom az érzékelési módok keverését.

Mégis, ha azt mondják: „kilencvenes évek”, ízek és szagok, formák és hangok képzete fut végig az agyam megfelelő idegpályáin. A Zala felvágott íze és a tankolás szaga a Shellnél. Apám első mobiljának formája és a bemondónők hangja a tévében. Meg színek.

Tudósok szerint a gyerekkor a legmeghatározóbb szakasz az ember fejlődésében. Én pedig, bár a nyolcvanas évek végének terméke vagyok, kétségkívül a türkíz-lila kilencvenes években voltam gyerek. Ahogy Vass Norbert is, akinek három év előnye van velem szemben. Talán ezért is van az, hogy a kilencvenes évek neki meg mortalkombat-szürke. Igaz, néha nekem is inkább opálos narancs: olyan, amilyet a napfény fest az erkélyüvegen át a panel padlójára. Neki Happy Gang szól a fejében és DJ Bobo, nekem meg Charlie és Phil Collins, de a lényegen ez mit sem változtat. Egy nyelvet beszélünk, ami már nem az orosz, de még nem is az angol. Inkább a konyhanémet. Mégiscsak Dunántúl, mégiscsak kilencvenes évek.

2019. május 9-én debütált a nagyközönség előtt az Indiáncseresznye, Vass Norbert első novelláskötete, a FISZ és az Apokrif közös gondozásában, amelynek olvasása közben a fenti sorok megfogalmazódtak bennem. A szerzővel Reichert Gábor irodalomtörténész beszélgetett a Lumen Kávéházban. A tökéletes retro hangulatról pöttyös papírpohárban szervírozott, indiáncseresznye-ízű málna(szörp), valamint Czitrom Ádám zenei aláfestése gondoskodott.

Az első kérdés rögtön az akkori zenére vonatkozott, hogy milyen hatással volt a gyerekekre, és vajon mennyire sikerült a kilencvenes éveknek tönkre vágnia az ízlésüket. Vass Norbert emlékeztett rá, hogy a WinAmp és a YouTube előtti korszakról beszélünk. Meg kellett küzdeni a számokért: ami szembe jött a zenetévén, azt megbecsülte az ember, és ami egy egész estén át töltődött le a betárcsázós neten, akkor is jó volt, ha igazából rossz. Szerencsére neki egy idősebb srác hamar megmutatta a Guns N’ Roses számait – onnantól jöttek a felvarrók és a keménység. „Nekem a rendszerváltás az Axl Rose, kendővel és hátra fordított sültös sapkával” – definiálta a korszakhoz való viszonyát az író.

Reichert Gábor rámutatott, hogy a kötetet egy sajátos történelmi esemény foglalja keretbe: Antall József miniszterelnök halálának bejelentése. Vass Norbert válaszából megtudtuk, hogy ennek a generációnak meghatározó, úgynevezett „vaku” élménye volt, amikor 1993. december 12-én a Magyar Televízió megszakította a délutáni Disney-összeállítás vetítését. A Kacsamesék című rajzfilm több százezer gyereket tapasztott aznap is a képernyő elé (köztük a könyv és e sorok szerzőjét). Csupán egy pillanat volt az egész: Dagobert bácsi utolsó mondatát Chopin Gyászindulója követte, majd megjelent a képernyőn Boross Péter, aki közölte a szomorú hírt. De ezek a gyerekek ekkor találkoztak életükben először a szemük előtt zajló történelemmel.

Arra a kérdésre, hogy a világ nagy eseményei miért csak elmosódott háttérként vagy finom utalásként jelennek meg a szövegekben, a válasz épp a gyermeki nézőpontban rejlik: Vass Norbert a közös pecázások, biciklizések, lógások felől közelítve írja le ezt a korszakot. Ezért a sajátos, élőbeszédet imitáló nyelv is: ezeket a történeteket mintha csak egy estefelé hazakeveredő gyerek darálná le egy szuszra fáradt szüleinek. A novellafüzér dinamikáját ezek a külön-külön is értelmezhető, rövid sztorik adják. De végülis egy narratívát alkotnak, amely egyfajta fejlődésregényként is értelmezhető.

Reichert Gábor következő kérdése a történetek tárgyi világára vonatkozott. Az író megjegyezte: az akkori gyerekek szinte mágikus tárgyként tekintettek a HiFi-toronyra, a VHS-kazettára vagy épp egy poszterre. „Vannak egyáltalán még poszterek, vagy mik vannak a mostani gyerekek falán?” – tette fel a költői kérdést. Ez a tárgykultusz bizonyosan összefügg a hirtelen ránk szakadt szabadsággal és relatív bőséggel, mindez persze a maga bumfordiságával, dizájn-nélküliségével, barkács-esztétikájával.

Végül a kötet címéről is esett pár szó. Mint azt a kérdező megjegyezte, van, akinek az indiáncseresznye maga a gyerekkor íze, mások meg nem is hallottak róla. A cseresznye az nyár, az indiánnyár az meg elmúlás, a gyerekkor elmúlása – próbálkozott Vass Norbert egyik hallgatója a megfejtéssel, de az sokkal profánabb ennél.

A szerző emlékei szerint akkoriban nagy paradigmaváltás zajlott le a szörpök piacán: a klasszikus málna- és jaffa- mellett egy szép napon megérkezett az indiáncseresznye-íz is a lerakatba. S hogy létezik-e egyáltalán ilyen gyümölcs? „Nekünk létezett. Nem volt kinél rákérdezni, nem volt hol utánakeresni. Ott volt és mi elfogadtuk, hogy létezik.” – válaszolta Vass Norbert, és e szavakkal – hogy a kötet egyik jellemző mondatának parafrázisával éljek – az Indiáncseresznye, akkor az megjelent.

Ozzy Osbourne, a Black Sabbath frontembere néhány éve kendőzetlenül bevallotta, hogy egyáltalán nem emlékszik a kilencvenes évekre. Szívből ajánlom most neki Vass Norbert Indiáncseresznye című kötetét: ha elolvassa, garantáltan visszatérnek az emlékei.