A kérdések elpárolognak, mint az izzadság, érzem, a hátamat veri a víz, megint korán jött a nyár. Május elseje van, plusz Európa-nap, az egyik standnál hurkapálcára ragasztott EU-s zászlócskákat osztogatnak, de nem kéri senki, csak a lufikat.

A kötéspróba kijött-e, kérdezte tettetett közömbösséggel. Milyen kötéspróba, kérdezett vissza Sára, miközben megküzdött egy különösen szoros szemmel. A mama összeszorította az ajkát, és rántott egyet saját gombolyagján, hogy könnyebben szaladjon a fonál. Még hogy milyen kötéspróba, dohogott, legalább ennyit megtaníthatott volna az anyád.

Kereszt autója furcsa volt. Egy régi BMW, amiben nem működött a sebességmérő, az volt a csoda, hogy egyáltalán elindult. Attól tartottam, ha felnyitom a motorháztetőt, a motor helyett egy seprűt találok benne.

Ugyanaz a póló lehetett rajtunk, más méretben, és ugyanazt a sapkát viselte, amit én a horgászosztályon vettem. Pedig Tibinek legjobban a babarózsaszín és hamupipőkekék állna. De a nagybátyám vadász és halász, és nem célja a ragyogás.

A tarkóm bizsergett. Lassan körülnéztem, közben éreztem, mintha valaki mögöttem lenne. Hirtelen fordultam hátra, láttam elsuhanni. Rohanni kezdtem az ösvény felé. Hallottam, hogy a nyomomban van.

Mellénk lép egy szemüveges ember, nagyon magas, vicces kalapban és fekete pólóban, hatalmas bőrönddel, próbálom kitalálni vajon mi lehet benne. Talán egy torta. Az mégsem lehet, mert elolvadna. Vagy egy varázspálca, bár ahhoz túl nagy az a táska, pedig akkor idevarázsolhatná a vonatunkat.