Délután fölkeltettem a kutyákat, hogy menjenek ki a kertbe, és kergessék el a fák közül a nyesteket. Aztán rendet tettem a lakásban, kiszellőztettem, és elolvastam az újságot. Fárasztó, borús délután volt. Egy fehér autó kétszer is végigment az utcán oda és vissza, de mire kimentem, hogy megnézzem, kit vagy mit keres, eltűnt a kanyarban.

A folyosó nem adja magát, és nem is lesz vége, már tudom. Fény-gombolyag fény-gombolyag után, szoba szoba után, alvó élet alvó élet után a boncasztalokon. 

Fogaim között a sóvárság csikorog. Nyálam hiányát nyelem, a torkom hamarosan összeszorul. Az ösztön visz előre. Mirjam itt sétál mellettem, mintha csak kirándulnánk, büszkén jelenti, megérkeztünk úti célunkhoz. Ahogy ránézek, fáradtságnak nyomát sem látom, és amennyire taszított egész eddigi utunkon, most egyszeriben annyira tisztán és érinthetetlenül áll előttem. Nem értem. Nem értem a karján és kézfején a hibátlan, fehér bőrt, amin nyoma sincs a mindenütt pusztító, levedző kórságnak [...]

Kilépek az ajtón, hallom, hogy a külföldi odalent beszélget, futni kezdek le a lépcsőn, fut utánam a kutya, három emelet le, a hátamon rázkódik a táska, zörög a telefonom hátlapján a kulcs, ideje sincs felfogni, mit lát, ahogy elfutunk mellette, felüvölt, megpördülök, hogy visszaüvöltsek, már ránt tovább a póráz, az üvöltésből nevetés lesz, jól képen röhögöm a szerencsétlent, az meg csak áll leforrázva, látom az ajtó üvegén át az eltorzult képét. Kint vagyunk. Mit hagytam otthon? Mindent.

Tolnainé minden hétvégén kártyapartit szervez, összegyűlnek tízen, süti, kávé, az én uram így, az én uram úgy, a fodrász legutóbb, tudtátok a papról, hogy. Antalné mosolyog, néha beleszól, egy ideig ő viszi a beszélgetést, de mindig hamar megunja. Elköszön, késő van már, a munka is, az uram is, aztán hazasétál, be az ajtón, be az ágyba, valld be, hogy egy kicsit szeretsz.

Eszter feltápászkodott, megfogta a srác karját és elkezdtek csoszogni a mosdó felé. Ahogy elhaladtak a katéteres pasas előtt, az felhördült, az évtizedes dohányos slejm csak úgy bugyborékolt a torkában. Ne aggódjál, engem néz, lefogadom, azt hiszi, hogy én vertelek szét, mégiscsak én vagyok az egyetlen cigány a folyosón. Eszter felpillantott a srácra, látta a fanyar mosolyt, de megszólalni megint nem volt ereje.