Találgatni tudtak csak, hová tűnhetett, az egész család kereste, a nagyszülők, a szülők és az unokák is; kiürítették a zsebeket, átkutatták a fiókokat, a legkisebbet beküldték az ágyak alá is, körbejárták a portát, voltak a padláson, lent a pincében, a fészerben, a megroggyant kinti budi mögött is, de sehol nem találták; a legkisebb unokának többször is el kellett magyarázni, mert ő sehogy sem bírta megérteni, hogyan tud egy slusszkulcs örökre eltűnni.

Beérnek a call centerbe, pillanatokon belül a fejére kerül a headset, kedélyesen elcseveg az első ügyféllel. Végre nem csak értékesítek, gondolja, nem egyszerűen csak eladok, hanem beszélgetek is. Élvezi, végre élvezi, vagyis próbálja élvezni, de legalábbis közel kerül valami olyasmihez, amit élvezetnek lehet nevezni. Ezt az érzést kereste, ezt az érzést kellene keresnie minden telemarketingesnek. Csend.

Próbált visszaemlékezni, hogy hogyan végződött az este. A Síp utcában ittak egy helyen a Janiékkal, és mint annyiszor, most is szóba került Kata, és szégyen ide vagy oda, Robi kiborult és bőgött. Aztán volt valami szóváltás, valami ismeretlennel, még az utcára is kimentek. Verekedett volna? Volt egy kis tükör a konyhában, pont ott, ahol az emlékei alapján kereste. Belenézett.

Elhajtottak egy óriásplakát mellett, amin egy tehetségkutató döntősei vigyorogtak. A plakátot megrongálták: a sztárok bal szemét kisatírozták fekete festékkel. Robi szólásra nyitotta a száját, majd a társára nézett – Feri bá mereven nézte maga előtt az utat –, és inkább csendben maradt. Egy perc múlva megköszörülte a torkát, és megszólalt.

Még a harmincat sem töltötte be, amikor hullani kezdett a haja, de soha nem késett a számlákkal, a kis Gézának ötéves koráig olyan jó dolga volt, amilyen őneki sose. Csak az iskolakezdés előtt kezdte bántani, hogy látszik a gyereken, cigány, mint az apja. A Feri tudta, hogy a fiát is utoljára választják majd tesiórán, s hogy mindig ő lesz a kimondatlan gyanúsított, ha eltűnik valamelyik kölyök matchbox autója.

Szenvedett. Távozáskor megpróbálta a meggymaggal meglőni az írót. Gyerekkorában gyakran játszottak így a pajtásaival, most azonban a mag kicsúszott a kezéből. Hülye rétes! – fakadt ki félhangosan, aztán rémülten nézett körül. Valahogy a délután is elszivárgott. Munkája végeztével elbolyongott az anyósáék felé, azt fontolgatta, menjen-e fel, vagy sem.