Somogyi György, Dobó István, Tebeli Szabolcs: Kittenberger – Fabriqué en Belgique, Magánkiadás, 2016.

A hatalom óhajtása prímán képregényesíthető, ezért már számos alkalommal képregényesíttetett is. A bírvágy láttatásához a készítőknek definiálniuk szükséges elsőnek egy abszolút antagonistát. A Kittenberger esetében II. Lipót lett a nagyrossz, aki egykor Belgium királya, s a belga parlament felhatalmazásával a Kongói Szabadállam uralkodója volt, s máig előkelő helyet foglal el a világ véres kezű diktátorainak listáján. Nehéz volna szimpatizálnunk vele, ergó: elég jó választás.

A játék a házi számítógép történetének katalizátora. Ha nem jelennek meg az első otthoni videojátékok a hetvenes években – a Magnavox Odyssey, és jó pár évvel később az Atari Pong –, aligha akartak volna tömegek számítógépet venni. Vezérelni egy pontot a képernyőn – feledhetetlen élmény. Addig passzív tv-nézésre voltunk kárhoztatva – most mi irányíthatjuk, mi íródjon a monitorra. A történetnek többféle befejezése lehet. A pont mehet jobbra is, balra is. A számítógépes játék távlatai ezek.

Elindulni a Tulipán utcából, a Rózsa utcán át le a Szövetség utcáig, a Vár utcán fel, aztán a Főkapu, Ágyútorony, szorító (ez jó most a szívre is!), Huszárbástya, majd a börtönök, ágyúállás, víztároló, kút, torony, és a felvonóhídon ki, a Várfelső utcán le, a Főútra rá, és már itt a Kertész utca rögtön, el a harmadik bejáratig, lift, legfelső gomb, ötödik emelet, balra a szélső ajtó, a kulcs kinyit, a zár nyafog, az előszobán át, csípődobás, s már a legbelső szoba, szék, asztal, egér, enter és start. Játékban vagyok! Gémör.

Szvetlana Alekszijevics: Elhordott múltjaink, ford.: Iván Ildikó, Európa Könyvkiadó, Budapest, 2015

A mindennapi élet különböző színtereihez való viszony kettősségek – ambivalenciák, paradoxonok – révén jut kifejezésre. A hamis nosztalgia vaskos sztereotípiák, túlzó általánosítások mentén konstruálódik meg. Hangsúlyos, hogy a jelenben élő múlt továbbcipelésével a „ma embere” sem képes túllendülni a totalitarizáló megrögzöttségeken, amelyek a struktúraváltással sem iktatódtak ki, sőt ezek a szerepkonfliktusok fő okozói.

Thomas Pynchon: Kísérleti fázis, ford. Gy. Horváth László, Magvető Kiadó, Budapest, 2015.

A világérzékelés itt egy időben élményszerű, mert kikerülhetetlen képek, zajok és szagok egyvelegét rögzíti, ugyanakkor tapasztalati is, mert ahogyan a felszín-mély dichotómia magától értetődő módon, a tér-időbeli bennefoglaltság okán keletkezik, a sötét-világos, láthatóláthatatlan, jelölő-jelentés, véletlenszerűség-intenció kettősei pedig valamiféle időbeli egymásutániságot tételeznek, úgy éppen az emberen túli szisztémák (mint például a Pynchonnál fontos légköri-időjárási kondíciók) váltakozása billenti vagy az egyik irányba a dichotómiák komponenseit, vagy olyan mediális hurokra mutatnak rá, amely a médiumfüggő érzékelés mindennapiságát is tartalmazza.

Petru Cimpoeșu: Simion, a panelszent, ford. Szőcs Imre, Kalligram Kiadó, Pozsony, 2015.

A találékonyság nyomora – így lehetne jellemezni ezt a világot. És a kedélyé. Az emberek nem fogcsikorgatva szegények, egészen jól tűrik az anyagiak hiányát. Annál, hogy nekik legyen a legdrágább kocsijuk, fontosabb számukra, hogy legyen kivel beszélgetniük. A beszélgetés egyébként nem jó szó, inkább a beszélés a megfelelő. Nem várnak választ, nem érdekli őket, nem az érdekli őket igazán. Hanem az, hogy ne beszéljenek egyedül.