Csordás Dániellel Szép Eszter beszélgetett

Csordás Dániel 2009 óta rögzíti élményeit és gondolatait képregényblogján, melyet háromszor díjazott eddig a magyar képregényszakma, és háromszor figyelt fel rá a Goldenblog. A blogon a képregénynapló műfajába tartozó, képet, szöveget, ritmust, és designt humorral és őszinteséggel ötvöző alkotásokat találhatunk, legutóbb pedig a Szépirodalmi Figyelő múzeum-tematikát körüljáró számában jelent meg Csordás-képregény. Az Idő kérdése története a legszemélyesebb élményektől a British Museum asszír-gyűjteményéig ível. Az olvasót többször közvetlenül megszólító elbeszélő és főhős a bélyegekkel történő intim gyerekkori szöszöléstől a gyűjtögető ősemberig és a digitális kor kihívásaiig számos emlékre asszociál. A személyesség kulcsfogalom Csordás Dániel képregényeiben: borostás főhőse végig szemmel tart bennünket, mutatóujját felemelve magyaráz, hogy aztán egy sötétségben száguldó űrszondán váratlanul elengedje a kezünket.

Készült Semperger András (Crazy Four Team, Superiors, USA Harlem Gang) és Fóti Tamás (USA Harlem Gang) közreműködésével

Talán annak is lehetett némi szerepe abban, hogy nem a Harlem jutott tovább a döntőbe, hogy már a nevük sem volt túlzottan televízió-kompatibilis, pedig a műsorkészítők kérésére az eredeti USA Harlem Gang elnevezést Harlem Company formára szelídítették. Azzal a kérdéssel kapcsolatban, hogy volt-e szerepe ideológiai kérdéseknek a ’88-as Ki mit tud? végeredményében, ma már csak találgatni lehet. Az azonban biztos, hogy a breakesek a nyolcvanas években nemcsak táncoltak, hanem egyfajta gondolkodásmódot is képviseltek.

15 éve Barcelonában láttam Gaudí munkáit, és teljesen lenyűgöztek. Addig egy fikarcnyit sem érdekelt az építészet, túl merevnek, szögletesnek tartottam. De Gaudínál láttam, hogy mennyi játék, improvizáció és bravúros megoldás fér bele ebbe a műfajba. Ahogy hazaértem, készítettem két mozaikot az akkori lakásunkban.

„Egyszer ültem otthon a dolgozószobámban, és kíváncsiságból leírtam egy mondatot, hogy ilyen lenne az első mondat, ha mégis elkezdeném.” És – lehetne hozzáfűzni – talán így is folytatódott.

Ha meg csukott szemmel állunk neki olvasni, hívogató fényükből fejünkben rezervátum épül. Elkerített, végtelen kert. Találkozhatunk benne Tarkovszijjal és Tarr-ral. Itt bolyong Csontváry és Csoma, Xántus és Jarmusch, itt gyakorol Dresch és Bosch. Magritte sziklát lebegtet a roppant víz felett.