az istentelen hideg pályaudvarok Istene, / az elvetélt csecsemők Istene / az igazi nevem                 senki sem ártatlan, tudod, tudod? nem / baj         a te puha, fehér testedet nehéz megfogni, de majd / magamhoz veszlek

a pincében nincsenek tükrök. csak lámpák. / anya rám néz a haldokló fény alatt. / ha néha találkozni akarok magammal, / barna szemében igazgatom a koszos tincseimet.

soraik közt bajuknál is feketébb / és sok nagyon sok az alvadt vér

azt kérdezik, mi marad utánunk // feljegyzések a testről / tökéletlen ciklusok / parókák / piros kéziratok

Lélegző tárlat ez a város, / bentről befelé néznek az ablakok. / Többezer tájház között / egyetlen panelsor a lakótelep. / Ötlyukú híd alatt porzik a puszta.

Amikor a másik teste / már elég kemény / és fel tudja állítani, / óvatosan felmászik / rajta. Nem marad / tovább, hogy ottvesszen / az izmok elernyedése / után, a bélsár bűzében. / Fentről egy bottal / megpiszkálja, / mire a másik eldől.