Tépjétek ki a mulasztás savanyú / mártásában pácolt zsigereiket, / csorgassátok porba az epéjük, / verjétek járdaszegélyhez a fogaik, / csavarjátok oszlopokra a beleiket. // Sarjadjon sarukból bodzafa

korán érkezel, / az űrváros büszke romjain sétálsz, / egy tökéletes világ elrendezett elemei között, / ahova anyád is menekült, ahova / téged a hagyaték hajszolt

S. kinyújtaná karjait, hunyorogva nézne a felhőkre, két félmosoly / között kimerevedne a kép, S. arcát eltakarná a stáblista. / De S. egyszer hazamegy, diós kiflit reggelizik, szűk utcákon / fázik és egyedül megy színházba. 

Előbb volt a por, aztán a rengés? / Vagy előbb a remegés, a csukott ablakon át betóduló homály? / A kocsi, mintha óriás göröngyre lépne, / bolydult és engedett, / rázott, ugrált, s a por szájat, orrot ellepett. / A padlóra gurult hetven cigarettám.

Gyereket szül rákosan, / rákkor és apálykor, / dagálykor, // nem ragály a kór, / parókája / pár rákja tükre, / áttétes / ár-tükre, apály-tükre, / dagályszürke.

Elég, ha mozgatod a szád, ha pantomimezel. / Simítod a levegőt, celofán fátylat húzol közénk. / Visszaveri a hangunk, megsebesülünk, / túl éles a frekvenciánk, amikor egymáshoz közelítünk.