Tudja, hogy már nem / jár át nevetés minket, / csupán az előfeltételek / szövik a szívkoszorúér / falán csüngő szellőket.

Vállunkra / vettük a keresztet, kicseréltük, letettük a sarokba, még / a legényes előtt, amikor azzal a szép lánnyal táncoltál.

Hiába kérdezitek újra meg újra, / hazahoztuk-e a szennyest, / újra meg újra azt feleljük, nem, / hiszen magunkra mosunk. / Habár rossz hőfokon.

Egy akt csak akkor hiteles, / ha az alkotó tárgyként tekint az élőkre, / a tárgy nem növeszt kopoltyút, / mikor a vízbe nyomod / nem reméli a kitépett / karoktól az evezést.

Tépjétek ki a mulasztás savanyú / mártásában pácolt zsigereiket, / csorgassátok porba az epéjük, / verjétek járdaszegélyhez a fogaik, / csavarjátok oszlopokra a beleiket. // Sarjadjon sarukból bodzafa

korán érkezel, / az űrváros büszke romjain sétálsz, / egy tökéletes világ elrendezett elemei között, / ahova anyád is menekült, ahova / téged a hagyaték hajszolt