csapkodja őket eső tépi a szél / beborítja a hó dönti őket / a földnek a meleg a fagy / szívja csontjaikból az erőt / ezek meg kártyáznak / benn a meleg söntésben / a csempekályhának vetett háttal

Olyan, akár egy anyaméh, de / csak férfiakat képes kihordani. / Ő magához húz minket az égboltra, / mi csókot nyomunk jéghideg arcára, / magunkba szívjuk temetőszagát, s ő / fehér igáslovak patáinak kopogását / suttogja fülünkbe.

előbb vagy utóbb a bespájzolt napok / a pácolt éjek után várva az áttörésre / a kifutott tej látványa is többletnek minősül 

a zuhanástól menekülni nem lehet, / a tüdő tágul a ritkás levegőben, / lassan éghetővé válik.

Vörös a szemed! / Aha. Neked is. / Benne pihen a lemenő / Közel-Kelet / összes piros vaskonténere, / a te gyomrodban / francia elektro szól, / olyan, mint a buszon / hallgatott lábszagú zene.

Megmutattad a kanapén, hogyan feküdt az utcán látott galamb, milyen testtartást vett fel, milyen pózba vágta a halál: meredt előre csőr és láb, egy test, amelytől elemelkedett a lélek.