a többi odalent, finom percegés. az óramutatók / haláltusája a műszer elfehéredő pástján, csuklódon: / most lett és leend, s olyan, mintha akkor lenne volt, s legyen volt, úgy akkor.

Ő lett az első, aki észrevett. / Talajt értél benne, / ahogy az első űrszonda egy lakatlan égitesten.

ötven év alatt az égitestek benned messzire kerülnek. / a kajütablakok földi bokrokat tükröznek vissza, / egy futónövény lóg le a tetőről. nem bánod.

miért hogy meglep az engesztelhetetlen szomorúság / lelakott félmúlt utcalámpáktól fénylő jelen / fosztogatják a telkek sarkába húzódva / lakják a szerencsével eleresztettek

Ahogy elnyúlva hasra feküdtem a végén, / úgy dobogott a matracra a mellkasom / melletted, hogy ritmusra reszketni / kezdtek az ágykeretre rögzített / lámpafűzér / kis papírgömb burái. / Azt hitted menekülni próbál egy beszabadult poloska, / pedig csak bennem alakult át épp a barátság / alvó imágóból lepidopterré.

9 óra 33 perc / egy héttel ezelőtt / a szűk utcában / a régi ház előtt elsétálva / igazolta a látvány (érzés?) / a viszonylagosság törvényét / hogy felnőve minden / zsugorodik, sorvad, látod (érzed?) / távolságok, magasságok vagy éppen / a megbicsakló horizontból / kiloccsanó napfény