Ez a nap szelíd változata, / mihez a pokol melege tapad. / Színre és formára, / édenből kimásolt minta, / s a kánaán kezdete. / Sötét arany, a mimóza sárgája, / elébe térdepelvén szép jövőt jósoltam: / utcákat, tereket ebben a városban, / terített asztalt, ahol jó irányba dőlnek a fák, / és az emberek soha nem látták a halál angyalát.

idegen vagyok a látottakkal szemben // kiszabott dolog földeltségben / dőlni hátra de keresztbe teszem / kezeimen a szőrt és a fülemet / betömöm hogy kihűtsem / tápellátásom helyét / és ellenálljak a bekötésnek / ami ehhez a sorhoz kapcsolhat / ami lemér kódol és tömörít

Ölebek szimatolták körbe a / megbarnult foltot, még napok / múlva is, séta alatt. Később / vad kóborlók jöttek, némelyikük / csörgő láncot húzott maga után /az éj csendjét megkarcolva.

míg a zene szól, kígyó nélkül / kígyóbőr oson, névtelen an / gyal imádkozik halott játszó / tér romja fölött, madarak // mozdulatlansága ég és föld / között

Csontállományban dunsztolom / a holtidőt. Konzerválom, mint nagyanyám / a nyár végén eltett befőtteket. A melegen tartott / csontüveg ma még funkcionál.

Ha megérkeznek, feletteseik igyekeznek / eltüntetni nyomaikat, ők sem akarják, / hogy kiderüljön, van lehetőség menekülni, / továbbhordani a sebeket, amiket okoztunk, / egy felesleges, vesztes életben, / ahol az ellenség az úr.