mari néni tekintetével / amit azóta is vakarok magamról / akkor is féltem de / most félek csak igazán / ahogy gyűrött arcommal / cigarettasárga ujjperceimmel / befurakodom / a létezés magányos rései közé

az istentelen hideg pályaudvarok Istene, / az elvetélt csecsemők Istene / az igazi nevem                 senki sem ártatlan, tudod, tudod? nem / baj         a te puha, fehér testedet nehéz megfogni, de majd / magamhoz veszlek

a pincében nincsenek tükrök. csak lámpák. / anya rám néz a haldokló fény alatt. / ha néha találkozni akarok magammal, / barna szemében igazgatom a koszos tincseimet.

soraik közt bajuknál is feketébb / és sok nagyon sok az alvadt vér

azt kérdezik, mi marad utánunk // feljegyzések a testről / tökéletlen ciklusok / parókák / piros kéziratok

Lélegző tárlat ez a város, / bentről befelé néznek az ablakok. / Többezer tájház között / egyetlen panelsor a lakótelep. / Ötlyukú híd alatt porzik a puszta.