A kádban térdeltél, a fájások / ritmusából úgy fókuszáltál ránk, / mint egy másik síkból, tagoltan, / hangosan szólítottál minket, / szépséged is túlról jött, az egyre / fokozódó üvöltéseket / masszírok, néhány szó tagolta, / a vér hirtelen színezte vörösre / a kádnyi vizet.
és az elszabaduló / pokol kapujában / ágyából kirángatva / pohár vízzel pofán öntve / száját leragasztva / könnyein keresztül nézi / nélküle mihez kezdünk / a nyolccal a kilenccel és a tízzel
Semmi meg se moccan. / Csak én toporgok. Álmából / felzavart madár nyújtózkodik / odafent, az átfagyott harang pedig / óvatosan kondul, a távolodó / fényszórók nyomába int.
Buggyanjon hát mint tétova élet a héjból / mindig utolsónak hitt tavaszod! / Szivárgó habja a felsebzett égnek / csorogjon nyírek kérgén, / s puffogjon az avar alól a tél doha!
nem tudtuk, hogy a szüzességet lóháton is el lehet veszíteni. / azon gondolkodtunk, hogy a természet vajon számolt-e / a nagyítóval elégetett hangyák veszteségével / és nem találtunk abban kivetnivalót, / hogy a fakanálnak több funkciója van.
Közöttünk / a távolság / álmokkal benőtt tér. / Szeretet és undor.
