Semmi meg se moccan. / Csak én toporgok. Álmából / felzavart madár nyújtózkodik / odafent, az átfagyott harang pedig / óvatosan kondul, a távolodó / fényszórók nyomába int.

Buggyanjon hát mint tétova élet a héjból / mindig utolsónak hitt tavaszod! / Szivárgó habja a felsebzett égnek / csorogjon nyírek kérgén, / s puffogjon az avar alól a tél doha!

nem tudtuk, hogy a szüzességet lóháton is el lehet veszíteni. / azon gondolkodtunk, hogy a természet vajon számolt-e / a nagyítóval elégetett hangyák veszteségével / és nem találtunk abban kivetnivalót, / hogy a fakanálnak több funkciója van.

Közöttünk / a távolság / álmokkal benőtt tér. / Szeretet és undor.

Nem csak én nézem a házat, hol távol-kedvtelen, hol egészen közelről, szinte magamat vizsgálva odabent, mikor épp nagy ricsajjal belépek a kiskapun. Nézi azt rajtam kívül egy legalább, és a kutya is talán, még anyja mellől miközben tejet szopik, és már érzi a maradék szagát.

a rádiót kikapcsolom / most jobb hallgatni hogy nem / szólunk egymáshoz / felismerhetetlen / arcok vagyunk / egy kamion visszapillantó-tükrében