Nincs már te, vagy én, / ők, kedves emlékek, szavak, csak a / közös felelőtlenség van. A mindig / utolsó vacsora. A képmutatás, az / elkülönböződések véget nem érő / sora. A szép adventi várakozás. / A tizenkét dühös ember véres / bocskora.

Ez a nap szelíd változata, / mihez a pokol melege tapad. / Színre és formára, / édenből kimásolt minta, / s a kánaán kezdete. / Sötét arany, a mimóza sárgája, / elébe térdepelvén szép jövőt jósoltam: / utcákat, tereket ebben a városban, / terített asztalt, ahol jó irányba dőlnek a fák, / és az emberek soha nem látták a halál angyalát.

idegen vagyok a látottakkal szemben // kiszabott dolog földeltségben / dőlni hátra de keresztbe teszem / kezeimen a szőrt és a fülemet / betömöm hogy kihűtsem / tápellátásom helyét / és ellenálljak a bekötésnek / ami ehhez a sorhoz kapcsolhat / ami lemér kódol és tömörít

Ölebek szimatolták körbe a / megbarnult foltot, még napok / múlva is, séta alatt. Később / vad kóborlók jöttek, némelyikük / csörgő láncot húzott maga után /az éj csendjét megkarcolva.

míg a zene szól, kígyó nélkül / kígyóbőr oson, névtelen an / gyal imádkozik halott játszó / tér romja fölött, madarak // mozdulatlansága ég és föld / között

Csontállományban dunsztolom / a holtidőt. Konzerválom, mint nagyanyám / a nyár végén eltett befőtteket. A melegen tartott / csontüveg ma még funkcionál.