Egymás társaságában időzött a három kerti rém: / akác, vadszőlő, bálványfa. Szivacsos belük megtépázva, / de a koronaveszteség pótolható. // Tested alól a földet az imágóhad szorgalmasan kikaparta, / úgyhogy az lassan süllyedni kezdett, / körülötte kis hant emelkedett. / Én, a szárnyas hangya dunakék íriszedre települtem, / és te megitattál

kezdeti suta kézmozdulataim nem alakultak át. / a rutinos bizonytalanság rajtad – próbababán a / ruha – rajtam viszont sehogysem. // amikor egy nyolcórás buszutat végiggondolkodtam / rólad. mert nem volt wifi, mert le volt kapcsolva a / villany, és buszban aludni sohasem tudtam. odakint / állólámpák vonultak, bent valami olcsó mulatós szólt.

mióta a tenyeremből ettél / nem tudlak leszoktatni / a húsról nem beszélünk / csak nyúzol az arcomon / nincs is több bőr / hiba szerinted az úgyis / csupán felesleges panír / amit évmilliók forgattak / a testre azt mondod / még én tartozom neked / köszönettel ha egyszer / magamtól nem vetkőztem le.

akkor / és ott, ezt akartam elhitetni / magammal, de a rengések / törmelékei szavakká alakultak, / így könnyebben elkezdődhetett / a végeláthatatlan építkezés / törésvonalaink talaján, a bőrön.

Számok uszonya az időben, ugrálnak / az ablakok. Sárga, citromsárga, narancs, / mint a tányérok, amiket nem lehet / elkapni. Egy-egy levél súrolja / a másikat, egy-egy színes kiírás, / alul kék csíkkal, mintha tenger nőne / a sivatag alján, pattogzó padok alatt. / Aki választ két lécet, és a betűkre / többé nem figyel, előreléphet

azt az egy hetet nem értem / azt a hétfőtől hétfőig / más csinálja a reggelit nekemet / én pontosan összeszámoltam / hat szép / öt cigiző / négy szakállas / három elvált / két nős / és az az egy / aki úgy elment hogy meg sem érkezett / és évekig csak utána takarítunk