Nézem a földet, eltévedek, nyomaikat keresem, / apa illatába kapaszkodom. / Más, mint a magyaroké. Telített, öblös, nem savanyú. / Megnyugtat, hogy pólója alatt széles a mellbimbó, / hézag húzódik metszőfogai közt, / elalváskor ágyékán pihenteti tenyerét.

Ősszel / egy fa alatti asztalnál öt kérdést tett fel a pincérnek, / és egy szalvétára leírta a válaszokat: // Nem, az ott nem diófa. / Nem áll jól az úrnak a szakáll. / Nem hiszem, hogy ép testben ép lélek van. / Sohasem fogom megtudni, mi lehetett volna belőlem. / Mit álmodtam? Semmit. Várjon. Nem jut eszembe.

Holnap ilyen rezignált nap lesz, / csinálok rántottát, / nem csinálok semmit. / A kulcsomat keresem, / pedig idebent vagyok, / nem akarok kimenni, / de kell, hogy kimehessek. / Nem lehetek fáradt, / jósolnom sem kell. / Valóban praktikus dolgokat tervezek el, / mintha ezzel helyrehoznék / bármit is.

Ott ül nagyapja ölében / egy tál meggyel. / Vérvöröset szemezget. / Harag nélkül figyel. // Engesztelhetetlen életkedve / nélkül minden lázadás / érthetetlen. // Megragad bármit, / és elengedi, amit csak lehet.

Nem tudod, mi nyomja lelked, / Rosszkedv, front? Valaki feltett / Szándéka, száz apró tüskét / Üssön bőröd alá tüstént! / Nem tudod, mért lett jókedved, / Felhő, madár, pille repked, / Táncra nincs bár jó okod, / Minden sejted vigyorog! // Ember! önző vágy kormányoz, / Hogy kígyót-békát kiáltozz. / Mélyre süllyed el az érték, / Feljön a fos, naná, még szép! / Ember! önző vágy vezérel / Azonosulni vezérrel, / Zengni: vannak pötty hibák, / Mégis éden a világ!

Sosem fáradt, de jól titkolja. / Túlcsorduló energiáit szándékosan / igazítja távoli eseményekhez, / a közeliek számára banálisak. / Ügyes kis traumákat javít fel, / legalábbis megpróbál javításokat / kieszközölni rajtuk. Úgy idézem / ahogy ő időz el velem, kedvesen, / hogy úgy érezzem, rászorulok. / Kinyitja. Becsukja. Azt hiszi, / forradalmár. Azt hiszi.